Jobbá tetted ma már a világot?

A Tesztnapon lehetőséged van rá. Ne félj nem kell katasztrófa sújtotta régióba utaznod, csak támogasd a Suhanj Alapítványt és Ride Kálmánt, akik megteszik helyetted is. 

Suhanj Alapítvány


12 960 kilométernyi örömfutás: fogyatékkal élő sportolóink, a Suhancok, őket kísérő önkénteseink, valamint adománygyűjtő futóink együtt ennyit futottak tavaly. A futóedzéseken és versenyeken megtett távolság összességében annyit jelent, mintha a közösségünk tagjai 5,8-szor körbefutották volna Magyarországot a határai mentén. Az év során több, mint 100 ezer ép sportoló találkozott csapatunkkal különböző tömegsport rendezvényeken.


Ismerd meg a Suhanj! alapítványt jobban:

SUHANJ! Alapítvány - Lásd a csodát from SUHANJ! on Vimeo.



RideKálmán


A Kazinczy utcában lévő boltját, Kálmán egyedül viszi. A Szimplától bérli a helyiséget, amelyben hétfőnként karitatív munka folyik: adománykerékpárokat javít, újít, épít, amelyeket önkéntesek juttatnak el a rászorulóknak. Példának okáért gyermekotthonoknak, többgyermekes, létfenntartásért küzdő édesapáknak, édesanyáknak, dolgozó hajléktalanoknak, vak házaspárnak vagy éppen beteg gyerekeknek.

Ismerd meg Kálmán történetét: Ha hétfő, akkor adománybringa


Segíts!


Gyere el a Tesztnapra és találkozz személyesen Kálmánnal és a Suhanj alapítvány képviselőivel. Ha tetszik amit csinálnak, támogasd őket a helyszínen!

 



Hogyan lehet tesztelni?

A kerékpáros és futó tesztnap szabadon látogatható, ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény. A kerékpárok, futócipők és egyéb eszközök tesztelése az alábbi módon történik.

SZEMÉLYI FELTÉTELEK

18. életévét betöltött természetes személy, vagy szülői beleegyező nyilatkozattal rendelkező kiskorú. A tesztelésben mindenki saját felelősségére vesz részt. A sporteseményre történt jelentkezésével a jelentkező kijelenti, hogy fizikailag jó állapotban van, a fenti okokra visszavezethető bármilyen károsodásért, balesetekért, anyagi kárért a rendező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető.
Az esemény látogatója elfogadja, hogy a sporteseményről készült film-, és
képanyagokon valamint azok reklámcélú felhasználásában szerepelhet és
ezért ellenszolgáltatást nem kér.
A változtatás jogát fenntartjuk.

REGISZTRÁCIÓ

A tesztelőknek regisztrálniuk kell magukat a tesztnapra ezen a felületen. A helyszínen is lesz lehetőség erre, de egyszerűbb és gyorsabb ha előre megteszed ezt. A regisztrációval rendelkezők az esemény napján és helyszínén, az információs pultnál vehetik majd át karszalagjukat. KARSZALAG NÉLKÜL NEM LEHET TESZTELNI!

IDŐPONTFOGLALÁS

Egyre népszerűbb a tesztcenterek körében az előzetes időpontfoglalás. Így előre összeállíthatod a napirendedet, bebiztosíthatod a tesztelni kívánt kerékpárokat magadnak. Kérjük, hogy csak olyan időpontot foglalj magadnak, amin biztosan részt tudsz venni. Az előzetes időpontfoglalást kérő márkák listája és a foglalás elérhető itt: Időpontfoglalás

HELYSZÍNI JELENTKEZÉS

Azoknál a tesztcentereknél, ahol nincs előzetes időpontfoglalás, vagy nem érkezett meg időpontra az adott tesztelő, személyesen lehet jelentkezni a teszteléshez.

KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

Ha a tesztcenter előírja, kölcsönszerződést kell aláírnod, illetve valamilyen személyi iratodat mindig tartsd magadnál, mert ezt is elkérhetik a tesztelés idejére.

BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK

Kerékpározáshoz fejvédő viselése kötelező! A szervezők, illetve tesztcenterek által biztosított túravezetők utasításait minden tesztelő köteles betartani.

Helyszín, Időpont

2018. április 22. 10-17 óráig a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

Térkép Betöltése...

3 kerékpáros és 1 futókört jelöltünk ki számotokra. Bővebb infó a tesztkörökről ITT!

Eső? Az idén nem lesz. Gyönyörő napsütést rendeltünk. A helyszínen állandó 350 főt befogadó sátor található, ahova be tudtok húzódni egy kis zápor elől. Ha armageddonnal riogatnak a meteorológusok akkor 2 nappal az esemény előtt fogunk dönteni a továbbiakról és mindenkit értesítünk. 

A helyszínen több helyen lehet parkolni. Az Ifjúsági Park zárt parkolója lehet az első számú célpont, de csak korán érkezőknek ajánljuk mert hamar betelik. A környező utcákban a KRESZ-nek megfelelően lehet parkolni. Kérünk mindenkit, hogy fokozottan ügyeljen a szabályos parkolásra! A parkolást polgárőrök segítik. Parkolási útmutató itt!

Parkolás tesztnap

A 41-es villamos a bejárat előtt tesz le. A budai fonódó hálózat részeként most már egyszerűen, sok helyen felszállhatsz rá. BKK menetrend ITT!

Több lehetséges útvonal, főbb városi csomópontoktól tervezve:

1. Deák Ferenc tér - Kamaraerdő

Deák Ferenc térről 4 megállót utazva a 49-es villamossal a Szent Gellért térre, majd a 41-es villamosra átszállva és 22 megállót utazva a Kamaraerdei Ifjúsági Parkhoz érkezve.

2. Széll Kálmán tér - Kamaraerdő

A Széll Kálmán térről az 56-os villamossal, 6 megálló a Rudas Gyógyfürdőig, majd átszállva a 41-es villamosra 23 megálló után érkezik meg a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba.

3. Batthyány tér - Kamaraerdő

A Batthyány térről közvetlenül a 41-es villamossal, 27 megállót utazva a Kamaraerdei Ifjúsági Parkig.

4. Savoya Park

A Savoya Parktól 6 perc sétával közelíthető meg a Budafoki elágazás, ahol közvetlenül a 41-es villamosra felszállva, 9 megálló után érhető el Kamaraerdei Ifjúsági Park.

Útvonal

Ha stílusosan, kerékpárral szeretnél kijönni a tesztnapra, akkor javasoljuk nézd meg az útvonaladat előzetesen a budapesti kerékpárút térképünkön ITT!

Kerékpártárolás

A helyszínen őrzés nélküli kerékpártárolóval készülünk. 

Ha bármit is tesztelni szeretnél akkor igen. Először is regisztrálni kell magad itt az oldalon, ami  a felelősségvállalás miatt szükséges. A tesztcenterek külön kérhetik, hogy időpontok miatt náluk is jelentkezz be előre illetve, hogy a teszteléshez kölcsönszerződést írj alá. 

Ha nem töltötted még be a 18-at akkor szülői engedély mindenképpen szükséges a teszteléshez. 2 dolgot tehetsz: egy előre kitöltött és valamelyik szülőd által aláírt nyilatkozattal érkezel vagy elhozod az ősöket is a tesztnapra.

Regisztráció

Az online regisztráció lezárult!

Április 22-én a helyszínen, az infó sátornál lehet személyesen regisztrálni.

 

Maradj naprakész


instagram facebook

Kapcsolat


Email: info@mozgasvilag.hu